HTML

Labdazsonglőr

denevérlány 2010.03.17. 19:49

Nyalókaszínekben pompázó, színes vonalakban szétfolyó, kacskaringázó három labdával gurultam a Kálvin tér felé.

Az egyik, a legnagyobb labdán csücsültem, közbe a másik, közepes gömbre téve bal lábam, s a bal kezemben egy harmadik kissebbecske, puha lasztit fogva, egyensúlyozva pörögtem az aszfalton, hogy elérjek így vicces-látványosan valahová...

Ahogy így illegtem-billegtem régi otthonom kapuja tűnt fel a közelben, arra irányoztam hát görgeteg-magam. A kapu rejtelmesen tátogatta száját, s rosszarcú emberek ültek előtte, akiktől féltem. Mindeközben azon tanakodtam, hogy furikázom el mellettül észrevétlen ezzel a három labdával, s hogy jutok el a bölcsőmeleg otthon biztonságába.

Nyilvánvalóan nem lehetett nem feltűnni gurultamban, de a néma rosszarcúak csak meredtek maguk elé, mintha ott se lennék. Na erre én meg továbbperegtem, mintha nem is lett volna szándékomban hazamenni.

Amennyire emlékszem nem egyszerű egy labdán ülve a másik lábaddal a másik golyót támasztva közlekedni, és mintegy balansznak, vagy országalmának tartani egy harmadikat a kezedben, mégis csak gurultam, gurultam, gurultam tovább ébredésig...

Szólj hozzá!

Újabb villamos

denevérlány 2010.03.17. 19:37

Újból a villamosmegállóban találkoztunk Viktor, de most nem voltál valami jó színben. Szakállad is volt, és kockás inged - naná - de szomorú voltál, és kerestél valamit.

Hideg, havazós villám-villamosmegállós találkozásunk újból azt üzente élsz valahol, és még változol is, öregszel, akár csak én. Hiába, jó, hogy újra láttalak.

Szólj hozzá!

Ruhatár

denevérlány 2010.01.20. 14:40

Ott álltam a sorban bíbor-lila keserűségből és fájdalomból szőtt fátyolban, hogy leadjam elvislehetetlen terhem a többi szabadulni vágyóval.

Volt ott már megannyi kopott kalap, cifra sál, foszló kabát gazdátlan-árván. Beadtam én is, amit cipelni nem bírtam tovább, mintha így egyszerűen levethető lenne minden, ami évek alatt rámrakódótt, barázdaként bőrömbe égett.

Ott álltam hát a folyosón csupaszon, hideg vámpírtesttel - melyből minden élet szertefolyt - várva a következő felvonás rám szabott szerepét...

Szólj hozzá!

Kolibri

denevérlány 2010.01.17. 12:02

Az őserdőben menvén hirtelen külünös sustorgásra lettem figyelmes, majd mint a villám cikázott felém kedves-pajkosan egy szívárványszínű, vibráló jelenség.

A kolibri olyan apró és izgága volt, hogy alig lehetett érzékelni egy pontban, mégis mindenütt jelen volt.

Gyönyörű színeit is változtatta a homályos erdőbe szűrődő fények kénye-kedve szerint. A kis látomás a vállamra szállt, s a hirtelen mozdulattól én ösztönből húzódni, hessegetni kezdtem. Útitársaim ugyanakkor mosolyogva, újjongva figyelték a jelenetet, különös megtiszteltetésnek tekintve a kolibri érdeklődését, aki közben fejünk fölött körözött, majd kacagó szárnysusogással, csilinggelve illant tovább az erő sűrűjébe...

Szólj hozzá!

Kincsvadászat

denevérlány 2010.01.17. 11:50

Térdig a vízben álltunk. Lassú folyó, baloldalt kivilágított híddal. Kincseket kerestünk az iszapos talajon. Izzó fénygömbök hullottak az égből, jelezve, merre keressük a kincseket a sűrű fekete vízfenéken. Sokáig keresgéltünk így, de nem sok eredménnyel...

Hirtelen különös segítséget kaptunk: mint egykor a Vörös-tenger úgy illant el a folyó valahová, s meztelenül maradt a folyópart iszapostul, kincsestül. A kivilágított híd és izzó gömbök fénytengerében hamar megláttuk a keresett kincseket: ékszerek, karperecek, díszdobozkák, pénzérmék, régi korok elvesztett, eldobott szépségei.

Szaladtunk. Gyorsan, két marokkal halmoztuk zsebeinkbe, táskáinkba a kincseket. Mindent össze akartunk gyűjteni, mielőtt visszatér a folyó.

A harácsolás közepette bukkantam rá a Titanicból ismert kék medálra is. És, amint felemeltem csillogón az iszapból, tőle nem messze, jobbra megpillantottam tulajdonosát is... Arcal a feketeségben, széttárt, kirisztusi karokkal hevert az idős hölgy teteme, aki eldobta egykor az özvegyi fátyol helyett a boldogság kék nyakékét...

A folyó ekkor szivárogva, gyengéden körülfonta az idős hölgyet, aki lebebve úszott tova. A medrébe visszatérő víz pedig lassan újból betakarta felfedett kincseit...

Szólj hozzá!

Találkozás

denevérlány 2009.12.23. 17:19

Egy budai villamosmegállóban találkoztunk.

Mióta meghalt, most először láttam Viktort. Nagyon jól nézett ki, tele volt élettel és mosollyal. Piros kockás inget és fekete farmert viselt, mint egykor a középiskolában. Először nem hittem a szememnek.

- Hát te élsz? - kérdeztem.

Egy mosolygó biccentéssel nyugtázta értetlen pillantásom, majd türelmesen megvárta velem a villamost. Élt, és virult. Eltűnt belőle minden szomorúság, fáradtság és magányos töprengés, mely utolsó találkozásunkról eszembe ötlött.

Nem tudom, miről beszélgettünk, de megnyugvás töltött el, hogy jól van, hogy valahol van, hogy boldog. Visszamosolyogtam.

Aztán elsuhant a villamos, tudatom pedig továbbsiklott újabb képkockák felé...

 

Szólj hozzá!

Újraélesztés

denevérlány 2009.12.23. 17:03

A karácsonyi vásárlás tömegforgatagában egyszer csak megjelent egy mentőautó. Ahogy fókuszálni kezdtem a kíváncsiskodó sokadalomra a fehérköpenyes egység körül, döbbenten vettem észre: egy állatkertből elszabadult oroszlánt próbálnak éppen újraéleszteni.

Két mancsát tornáztatva, valamint a filmekből jól ismert defibrillátor készülékkel küszködtek, hogy életet leheljenek az állatok királyába, aki szomorú, pilledő szemekkel, öntudatlanul hevert kiterítve a járókelők bámész szemeinek kereszttüzében. A csúcsragadozó, mely szinte törékeny plüssfigurának tűnt most a vészhelyzet közepén, nagyon furcsa látványt nyújtott.

A nem éppen ünnepi jelenet bizar melegséggel járta át a drukkoló tömeget, akik egyként várták a napsárga, sörényes beteg ébredését...

 

Szólj hozzá!

Még valami

denevérlány 2009.12.22. 10:31

Találkozunk szinte minden este. Tudatalatti randevúk... Azt mondtad: nem kínzol tovább. Valamit szeretnél mondani. Van valami, amit még tudnom kell… van valami dolgunk még…ezért nem fejeződik be az álom soha.

 

Szólj hozzá!

Debreceni vonat

denevérlány 2009.12.22. 10:28

Rohanván, hogy elérjem a vonatom Debrecenbe, megállított a BKV ellenőr. Idegesen kotorásztam mindig kuszán teli táskámban, míg végül előbányásztam a diákom, azaz elsőként a már lejártat. Rögtön persze helyesbítettem, s az érvényeset dugtam a kezébe, ám már késő volt. Szemet szúrt neki, hogy itt valami nem stimmel.

Magyarázkodni kezdtem, ő meg egyre ellenszenvesebb lett, megérezvén a lehetőséget, hogy fölém kerekedhet. El akarta venni az igazolványt mondván, hogy nem érvényes. Megtépte a szélénél, hogy ezzel is hitelesítse ál-igazát. Én meg kétségbeesetten üvölteni kezdtem, hogy:

-          De kérem! Ez érvényes! Fel kell szállnom erre a vonatra, engedjen már el!

De ő csak mosolygott egyre biztosabban abban az érzésben, hogy most megfogott.

-          Nem, nem hiszem, hogy érvényes, és nem is érdekel – mondta, és csak mosolygott, mosolygott, mosolygott…

Szívdobogással, kétségbeeséssel, könnyes szemmel ébredtem szakításom első napjának reggelén...

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása